Bántás díszcsomagolásban – az elszúrt ajándékok lélektana
Az ajándékozás a szeretet jele, ám van, hogy a valaminél a semmi is jobb. A National Retail Federation becslése szerint tavaly az ünnepi időszak alatt 966 milliárd dollár értékű árucikket adtak el az Egyesült Államokban, ebből körülbelül 148 milliárd dollárnyit küldtek vissza. Persze tudjuk, hogy ajándék lónak nem nézzük a fogát, és a szándék a fontos, de az ajándékok sokszor burkolt kritikát hordoznak. Budavári Eszter pszichológussal jártunk utána, miért adunk olyan ajándékot, amivel megbántjuk a szeretteinket, és vajon szándékosan vagy tudattalanul tesszük-e mindezt. Simon Eszter írása.
–
Néhány hete a szüleim padlásán rábukkantam életem legrosszabb karácsonyi ajándékára: egy ugró delfineket ábrázoló műanyag vécédeszkára, amit a hatodikos osztálykarácsonyra kaptam a fiútól, aki engem húzott. Azóta sem értem, mit akart ezzel üzenni, de múlt héten végre megszabadultam tőle (nem is értem, miért tartogattam eddig). Ezután kíváncsiságból feltettem a kérdést mindenféle platformon, ismerősöknek és ismeretleneknek egyaránt: mi volt a legrosszabb ajándék, amit valaha kaptak?
Eleinte félve olvasgattam a válaszokat, mert azzal (sajnos) nem mondok újat, hogy a klasszikusnak számító dezodor–tusfürdő–ránctalanító krém szentháromság egyértelműen a bántó ajándékok kategóriájába tartozik. Aztán szerencsémre, pontosabban az ajándékozottak szerencsétlenségére egyszer csak megtört a jég, és özönleni kezdtek a rosszabbnál rosszabb ajándékok. Kérlek, hogy ha még ajándékvásárlás előtt állsz, semmiképpen se ezekből a példákból meríts inspirációt!
Nem igaz a mondás, hogy könyvvel nem lehet mellé lőni
A könyv jó ajándék, hiszen inspirál, tanít, szórakoztat, érzelmeket, gondolatokat ébreszt, de bármennyire sokoldalú, bizony ezzel is mellé lehet nyúlni.
Nem a legjobb ötlet szülés után egy hónappal diétás szakácskönyvet adni egy kismamának, és egyetlen húszéves sem tartja majd a legfigyelmesebb ajándéknak a változókorról szóló könyvet.
Arra is kíváncsi lennék, mi járhatott annak a kedves ajándékozónak a fejében, aki egy német nyelvű, vízinövényekről szóló könyvet vásárolt a kilencéves unokahúgának, aki nem beszél (de még csak nem is tanul) németül, és teljesen hidegen hagyják a vízinövények.
Sokat töprengtem azon, vajon mi késztethette egy kedves rokonunkat arra, hogy a könyvesboltban megvásárolja a Szappankészítés lépésről lépésre című könyvet, majd gyönyörű selyempapírba csomagolva átnyújtsa a nagybátyámnak, aki valószínűleg utoljára technikaórán foglalkozott kézműveskedéssel, és tudomásom szerint nem különösebben érdeklődik a szappanok iránt. Hasonló helyzet, amikor az ember nem kifejezetten rajong a fociért, a férje valamiért mégis úgy gondolja, hogy jó ötlet meglepni a Miért beteg a magyar futball? című könyvvel.
A könyvtémát lekerekítve arra is felhívnám a figyelmet, hogy az sem túl szerencsés, ha az ajándékba szánt könyv lapjain az előző tulajdonosnak címzett üzenet fogadja az ajándékozottat. A helyzet kínosságát tovább fokozza, ha nemcsak a név nem stimmel, de az alkalom sem, és karácsonyi üdvözlet helyett kiváló tanulmányi eredményért gratulál két vadidegen.
Az étel és az ital jó ajándék, de csak ha nem penészedik
A gondosan kiválasztott, különleges étel vagy ital remek ajándék lehet, különösen, ha olyan finomságról van szó, amelyről tudjuk, hogy örömet szerezhetünk vele. Főleg, ha a megajándékozott csak különleges alkalmakkor engedi meg magának. Azonban mielőtt átnyújtjuk a különleges csemegét, nem árt ellenőrizni a termék szavatosságát, és érdemes azt is kideríteni, hogy az ajándékozott nem allergiás-e az étel/ital valamely összetevőjére.
Az alkoholkedvelők többnyire örülnek egy üveg kézműves tojáslikőrnek, feltéve, ha nem buggyant meg.
A nem ivók viszont akkor sem értékelik az alkoholt, ha a minősége teljesen rendben van. Ennek egészen egyszerű oka van: nem fogyasztanak szeszes italt. Ezt nem árt tudatosítani.
Ezt már csak az múlhatja felül, amikor a kedves távoli rokon egy üveg romlott szilvalekvárt hoz ajándékba (amit, ahogy később bevallotta, egy diáktól kapott), de mivel nem szereti a lekvárt, inkább továbbpasszolta. Így kelnek vándorútra a gasztroajándékok, míg végül valaki elég bátor lesz kinyitni!
Túl drága, de nem jó ajándék
A drága ajándék hátulütője, hogy illik örülni neki, de nem mindenkinek őszinte a mosolya ha egy méregdrága ékszer lapul a fa alatt, pláne, ha az ajándékozott nem hord ékszert és a márkától is irtózik. Kérdés, hogy miben más dezodort és parfümöt kapni, mert míg az előző egyértelműen bántó, utóbbi akár figyelmes ajándék is lehetne, de mint kiderült, ezzel is mellé lehet lőni. Pláne, ha kamuparfümöt kap az ember. Külön öröm, ha az illatszer mellé megjegyzés is jár, miszerint az ajándékozó remek üzletet kötött, és dicséretet vár érte.
Rossz a korosztály, vagy egyszerűen teljesen használhatatlan
Sokan tapasztalták azt is, mintha az ajándékozó nem lenne tisztában a korukkal, ami ugyan hízelgő is lehetne, az esetek többségében mégsem az.
Nem nagy buli 14 évesen 3 éveseknek való puzzle-t kapni, ami összesen 6 darabból áll, ahogy egy 9 éves sem éppen befektetési alapokról szóló könyvről álmodozik.
Kortól függetlenül többen is az IKEA-s mozgatható faembert tartják a leghaszontalanabb ajándéknak, ami egyesek szerint mégsem volt olyan értelmetlen, ugyanis remek tüzelőanyagnak bizonyul. De sokan említették a dísztárgynak hazudott termékeket is.
Burkolt, bántó célzás
A legrosszabb ajándékok közé tartoznak azok, amelyekért az ajándékozottnak is fizetnie kell. Bevallom, én ilyenről még nem hallottam, de mint kiderült, ez is többekkel előfordult már.
A wellnesshétvége igazán figyelmes ajándék, ha az ajándékozottat nem feszélyezi, hogy két napon keresztül fürdőruhában kell áztatnia magát vadidegen emberek között, és persze az sem árt, ha az ajándékozó nem azzal a megjegyzéssel adja át, hogy a felét én állom, a másik felét te fizeted. Az sem nevezhető igazán nagylelkű gesztusnak, ha egy cég megajándékozza a dolgozóit, majd az ajándék árát utólag levonja a januári fizetésükből.
A burkolt célzásokat rejtő ajándékok is megérnek néhány sort (de tényleg nem akarok senkinek ötleteket adni), ezek általában a passzív agresszió mesteri darabjai, gondosan becsomagolva, csinos kis masnival a tetején. Ilyen, amikor fürdőszobai mérleget kap az ember, de olyan is akadt, aki arany feszületet kapott azzal a megjegyzéssel, hogy rád fér.
Mi járhat a rossz ajándékokat adók fejében?
Budavári Eszter, a Mindwell Pszichológiai Központ pszichológusa szerint a rossz ajándékok mögött a következő okok állhatnak:
● Kommunikáció hiánya: a felek nem tisztázzák az igényeket, vágyakat, vagy akár az ajándékozás kereteit.
● Sztereotípiák és feltételezések: az ajándék nem a valós, hanem a feltételezett szükségleteket tükrözi. A személy nem veszi a fáradságot a másik megismerésére, vagy nem tart ott a kapcsolat mélysége.
● Kapcsolati konfliktusok: az ajándék eszközzé válik a dominancia, kritika vagy konfliktus kifejezésére.
A viselkedés-közgazdász Alain Samson a Psychology Todayen közzétett cikkében taktikai ajándéknak nevezi azokat a tárgyakat, amelyeknél nem az ajándékozás öröme a lényeg, hanem az üzenet, amit az ajándékozó közvetít vele. Budavári Eszter szerint ez a viselkedés gyakran összefügg a személyes érték vagy státusz közvetítésének vágyával. Az ilyen ajándékok lehetnek a hatalom és kontroll megnyilvánulásai, különösen, ha az ajándékozó manipulálni akarja a másikat.
„A drága ajándék mögött gyakran érzelmi elhanyagolás áll. Az ilyen ajándékozó a szeretetet vagy tiszteletet nem a kapcsolati intimitásban, hanem az anyagi értékekben próbálja kifejezni. Ez összefüggésben lehet a bizonytalan kötődéssel is,
ahol az önértékelés mások elismerésétől függ, a személy túlkompenzálással próbálja kivívni a másik szeretetét. Ez a dinamika ugyanakkor a kapcsolat felszínesebb rétegeire is utalhat, ahol a materiális értékek nagyobb hangsúlyt kapnak, mint az érzelmi kötődés.”
Meghatározó a kötődés
A kötődési stílusok tehát hatással lehetnek az ajándékozási szokásokra. A pszichológus rávilágított arra, hogy az elkerülő kötődésűek gyakran felesleges formaságnak tartják az ajándékozást, mivel nehezen élik meg az érzelmi közelséget, és kevésbé figyelnek mások igényeire. Rájuk jellemző az is, hogy egyáltalán nem ajándékoznak. Ezzel szemben a biztonságosan kötődők kiegyensúlyozott ajándékozók: képesek figyelembe venni mind a saját, mind a megajándékozott igényeit, és az ajándékot a kapcsolatok megerősítésére használják. A szorongó kötődésűek hajlamosak túlkompenzálni, gyakran túlzó vagy taktikai ajándékokkal próbálva elnyerni a másik szeretetét vagy elismerését.
És ha már itt tartunk, a narcisztikus személyiségvonások is befolyásolhatják az ajándékozást.
Az ajándékozás bántalmazó kapcsolatokban gyakran a manipuláció és a kontroll eszközévé válhat, különösen narcisztikus szülők esetében. Az ilyen szülők önző vagy értéktelen ajándékokat adnak, miközben elvárják a hálát és a viszonzást.
A narcisztikus szülők korán kialakítják azt a hitet a gyerekeikben, hogy az ajándékoknak áruk van, és azokat később eszközként használhatják a gyerek idő- vagy energiabefektetésének számonkérésére.
A meglepetés egyenlő az empátia hiányával?
Az ajándékokkal kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy olyat adjunk, amit mi is szívesen kapnánk, ez azonban nem mindig jó ötlet. Kutatások kimutatták, hogy az emberek leginkább azoknak az ajándékoknak örülnek, amelyeket korábban már említettek a szeretteiknek. Ennek ellenére sokan hiszik, hogy a saját kreativitásukból fakadó, meglepetésajándék nagyobb sikert arat, mint az, amit a megajándékozott valóban szeretne.
Gyakori hiba, hogy az ajándékok az ajándékozó vágyairól árulkodnak,
de az is előfordul, hogy az illető annyira a meglepetés erejére összpontosít, hogy figyelmen kívül hagyja a megajándékozott élethelyzetét és valódi igényeit. Ha valaki időhiánnyal küzd, nem a legjobb ötlet ezerdarabos puzzle-lal kedveskedni neki. Érdemes kerülni az eredeti és a különleges ajándékokat is, mert ezek is gyakran az ajándékozó saját kreativitását szolgálják, nem pedig a megajándékozott szükségleteit.
Budavári Eszter szerint mindez nem feltétlenül jelenti az empátia teljes hiányát, de tény, hogy az illető nehezen képes a másik szemszögéből nézni a helyzetet, és elképzelni, hogy a megajándékozottnak eltérő igényei és vágyai vannak. „A meglepetés valóban rizikós lehet, főként, ha nem ismerjük jól a másikat. Az ajándékozó oldaláról a kreativitás és figyelmesség kifejezése lehet a motiváció, azonban sokan megajándékozottként inkább a kiszámíthatóságot preferálják. Az ilyen esetek hátterében gyakran kommunikációs hiányosságok állnak.”
A bántó ajándékok pszichológiája
Változó, hogy kinek mi (mert szinte bármi lehet), de elég hosszú a bántó ajándékok listája. Idesorolhatunk minden olyan tárgyat, amivel valamilyen kiritkát fogalmazunk meg és ez lehet éppúgy a fürdőszobai mérleg vagy a diétás szakácskönyv, mint húsz doboz csokoládé. Bizony, jól olvastad! Anyukámat egész életében azzal bántották, hogy túl vékony, miközben a legtöbben tudták, hogy őt is zavarja a testalkata. Máig emlegeti, hogy egyszer húsz doboz csokoládét kapott karácsonyra, mondván, ettől talán felszed néhány kilót. Ezzel most sokakból talán felháborodást váltok ki, hiszen a legtöbben ugrálnának örömükben, ha a család hízókúrára fogná őket, de higgyétek el, soványnak lenni sokszor épp olyan nehéz, mint kövérnek. Na de vissza a bántó ajándékokhoz!
Budavári Eszter hangsúlyozta, hogy a kritikát kifejező vagy bántó ajándékok hátterében több ok is állhat. „Szubjektív, ki hogyan értékel egy ajándékot, így nem feltétlenül bántó a szándék mögötte.
Egy tusfürdő-dezodor ajándékszettet nem biztos, hogy azért ad valaki, hogy ezzel szavak nélkül ápolatlannak nevezze a másikat. Lehet, hogy biztosra akart menni egy praktikus ajándékkal.
Ugyanakkor a személytelen ajándék gyakran utal arra, hogy felszínes a kapcsolat, vagy az ajándékozó nem akart energiát fektetni az ajándékozásba.”
A pszichológus azt is kiemelte, hogy a bántó ajándék a passzív-agresszív viselkedés jele is lehet. Ilyenkor valamilyen rejtett harag, frusztráció húzódhat a háttérben. Az ilyen ajándékok az érzelmek kommunikációjának hiányát mutathatják, a személy nem képes vállalni a konfrontációt a másikkal, és ennek eszköze lesz az ajándék. Budavári Eszter szerint az sem kizárt, hogy ilyen esetben az ajándékozó manipulálni akarja a megajándékozottat, hogy az az elvárásai szerint viselkedjen. A megajándékozott félben gyakran különböző negatív érzések jelennek meg, például szégyen, csalódottság, esetleg düh, és az önértékelésére is negatívan hathat.
Az ajándék (jó esetben) a másikról szól
Milyen tehát a figyelmes ajándék?
A pszichológus szerint a legfontosabb, hogy figyelembe vegyük a másik nézőpontját, vagyis képesek legyünk beleélni magunkat az érzéseibe és felismerni a szükségleteit. Ez pedig nem csak karácsonykor fontos,
ugyanis ezek a figyelmességek/figyelmetlenségek az egész kapcsolati dinamikát meghatározzák. „Az ajándékozás tehát nemcsak tárgyi, hanem érzelmi és pszichológiai szempontból is lényeges. Fontos, hogy az ajándék valóban a másik fél számára legyen kedves és értékes.”
Ha ajándékvásárlás előtt állsz, még egyszer felhívnám a figyelmedet arra, hogy semmiképp se a cikkben felsoroltak alapján inspirálódj, hanem gondold végig, hogy kinek szeretnél örömet szerezni és mivel szolgálhatod a leginkább a szeretted igényeit.
Ja, és ne felejtsd el kommentben megírni, mi volt a legrosszabb ajándék, amit valaha kaptál!
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / fotostorm