Olyanok, mint két tojás, mégsem rokonok – mindenkinek van a világban hasonmása?

–

Érdekes dolog az asszociáció, hogy kinek kiről miért jut eszébe egy másik ember. Nem mindig egyértelmű. Nekem például sokáig mondogatták, hogy olyan vagyok, mint Anne Hathaway, én meg nem győztem tiltakozni – és máig tiltakozom –, pedig szilárd meggyőződéssel álltam szemben. Van olyan ismerősöm, aki szerintem kiköpött mása Dua Lipának, de láttam már amerikai-brazil influenszert, aki egy az egyben úgy néz ki, mint egy színésznő, akit az egyik miskolci színházi előadásban láttam. De ezek mind szubjektív benyomások. Ám vannak olyan hasonlóságok, amik túlmutatnak ezen. 

Az Így jártam anyátokkal című sitcomsorozat egyik visszatérő eleme, hogy minden szereplőnek előbb-utóbb megtalálják a hasonmását, és azt hiszem, ennyi év távlatából nem túl nagy spoiler, hogy végül sikerrel is járnak. 

A hasonmások mindig is izgatták az emberek fantáziáját, ám egy, az utóbbi időkben a közösségi oldalakon virálissá váló fotósorozat újabb lendületet adott a téma iránt érdeklődőknek. 

Művészet és tudomány találkozása

A spanyolországi Josep Carreras Leukémiakutató Intézet munkatársának, Manel Estellernek az érdeklődését felkeltette François Brunelle francia-kanadai fotós lenyűgöző, Je ne suis pas un sosie! (Nem vagyok hasonmás!) című, 1999 óta készülő fotósorozata és elkezdte a szereplők genetikai hasonlóságait vizsgálni.

„Azt hitte, megőrültem, nem jellemző, hogy tudósok művészeket keressenek fel” – emlékezett vissza Esteller. Brunelle összekötötte Estellert a fotóin szereplő párosokkal a világ minden tájáról, akik nyálmintát küldtek neki a kutatómunkához. Esteller és csapata négy évet töltött az adatok begyűjtésével és kiértékelésével, majd végül 2022-ben publikálták az eredményeiket. 

Először is azt vizsgálták, kik hasonlítanak a legjobban egymásra. „Az egész teljesen objektívan zajlott – nyilatkozta Esteller. –Ezeket az embereket három arcfelismerő algoritmuson futtattuk át, ugyanolyanokon, mint amilyeneket a rendőrség és a repülőterek használnak.” Azokkal, akiket az algoritmusok megkülönböztethetetlennek találtak, további vizsgálatokat végeztek. A DNS-ük elemzése alapján kiderült, hogy bizonyos genetikai variánsok felelősek a fizikai egyezésekért ezekben a bizonyíthatóan nem rokonságban álló emberekben.

A humán genom körülbelül 3 milliárd bázispárból áll, de a legtöbb ember DNS-e rendkívül hasonló. De vannak olyan helyek a genomban, ahol egy bázispár (A, T, C vagy G) különböző variánsai fordulnak elő a populáció különböző egyedeiben. Ezeket hívjuk egyszerű nukleotid polimorfizmusoknak (Single Nucleotide Polymorphisms; SNP). 

Az SNP-k hozzájárulnak az egyéni genetikai különbségekhez. Ezek a variációk határozzák meg például

• az emberek hajlamát bizonyos betegségekre;
• a gyógyszerekre adott reakciót; és
• az olyan külső jellemzőket, mint a bőr, szem vagy haj színe.

Amikor azt mondjuk, hogy a hasonmásokra ugyanazok a variációk jellemzők, az azt jelenti, hogy az ő genomban található SNP-jük egy része azonos. Ez azért érdekes, mert a hasonmások fizikailag nagyon hasonlítanak egymásra, noha nem feltétlenül rokonok. 

Megkértem sejtbiológus édesapámat, hogy fordítsa le a hétköznapi ember nyelvére, mit jelent mindez. Azt mondta, zenei hasonlattal élve tekintsünk a dallamra úgy, hogy az egy gén. A dallam lényegét nem befolyásoló egy-egy hang különbözhet az ezt a dallamot előadóknál. A hasonló külsejű emberek olyanok, mint a zenészek, akik ezeket a kvázi közömbös hangokat is hasonlóan játsszák. 

Estellertől tudom, hogy csak korlátozott számú variációja van egy emberi arc „összeállításának”.

„Jelenleg annyi ember él a világon, hogy elkerülhetetlenül előfordulnak olyan emberek, akik nagyobb számban osztoznak genetikai variánsokon” – magyarázta a kutató. 

Számszerűen: nagyjából tízezer emberből tizenegynek van hasonmása.

Az SNP-k vizsgálatától egyébként Esteller azt is reméli, hogy elősegítheti a diagnosztika fejlődését, például arcfelismerő technológiát használva ritka genetikai betegségek korai felismerését.

A személyiség genetikai alapja

Nancy Segal, a Kaliforniai Állami Egyetem pszichológiaprofesszora, az Ikerkutató Központ alapító igazgatója, szintén felfigyelt Brunelle fotóprojektjére.

„Néhány tudós úgy gondolja, hogy az ikrek személyiségbeli hasonlóságai nem genetikai hasonlóságukból fakadnak, hanem abból, hogy az emberek hasonlóan kezelik őket a kinézetük alapján” – magyarázta Segal. Ám szerinte ha ez valóban így lenne, „akkor a nem rokon hasonmások ugyancsak hasonló személyiségűek lennének”. 

Segal összeállított egy csoportot Brunelle alanyaiból – valamint néhány párból, amellyel véletlenül találkozott az egyetemen vagy konferenciákon –, és kitöltetett velük egy kérdőívet, amely az öt nagy személyiségjegyet mérte: ezek a nyitottság, a lelkiismeretesség, az extroverzió, az együttműködési készség és a stabilitás. Az eredményeket összehasonlították különböző ikerpárokéval, beleértve azokat is, akik külön nevelkedtek.

A tanulmányból az derült ki, hogy a hasonmások egyáltalán nem egyeznek személyiségben, sőt több esetben óriási különbségeket lehetett mérni, szemben az ikrekkel, akiknek statisztikailag nagyobb esélyük van az ilyen jellegű hasonlóságokra is.

Szeretjük a hasonlóságokat

Bár Segal bebizonyította, hogy a hasonmások személyisége sokkal eltérőbb, mint az ikreké, Esteller tanulmánya szerint a hasonlóságuk mégis túlmutat az arcvonásokon. Például, a csontozatért felelős géneknek köszönhetően hasonló lehet a járásuk. Tehát egy Timothée Chalamet-hasonmás járhat és beszélhet úgy, mint maga a színész, de persze nem feltétlenül jellemzi ugyanaz a karizma és tehetség.

„Ha az egyikük dohányos, a másikuk is valószínűleg az” – állította Esteller, mivel a függőségre való hajlam bizonyos fokig genetikai alapú, akárcsak a kézdominancia és a rövidlátás.

Noha Esteller és Segal vizsgálódásainak résztvevői csak távolról működtek együtt, pszichológiai tény, hogy általában vonzódunk a hozzánk hasonlító emberekhez.

„Ez rávilágít az emberi természetre és arra, hogy mindannyian vágyunk a hasonlóságra” – mondta Nancy Segal.

Szabó Anna Eszter