Ha valaki megosztja veled a baját, nem azzal segítesz, ha azonnal tanácsolsz neki valamit
WMN Mindent bele! podcast arról, hogyan figyelj és segíts jól másokon – és magadon
Támogatott tartalom
2022. december 6.
A beszélgetés, amelyből kiderül, hogy D. Tóth Kriszta még nem sírt a WMN-csapat előtt, mert neki bástyaként kell tartania a többieket. Hogy Szabó Anna Eszternek szülés után miért volt segítség, hogy a világ másik felén egy anyuka ugyanúgy magányosnak érezte magát, mint ő. És szóba került az is, hogy miért baj, ha egy épp krízisben lévő ember még az elvileg őt támogatókat kell vigasztalja. Milanovich Domi pszichológusként elmondja, hogy ha valaki nehéz helyzetben van, akkor ne vegyük el a kontrollt tőle például azzal, hogy jobban tudjuk, mire van szüksége, mint ő maga. Krajnyik Cinti pedig azt, hogy a szülei elvesztése miatt extra nehéz számára segítséget kérni bárkitől. Kézzelfogható tanácsok, hasznos gondolatok és az ünnepekre is „elvihető” mondatok arról, hogyan enyhítsük a magányt figyelemmel, hogy miként tartanak meg minket (néha) az online közösségek, hogy miért fontos a gyász természetes menete, és egyáltalán nem utolsósorban arról, hogyan legyünk kevésbé szigorúak saját magunkkal. A WMN Mindent bele! podcastban D. Tóth Kriszta kérdezte Krajnyik Cintit, Milanovich Domit és Szabó Anna Esztert.
Fiala Borcsa a WMN konyhájában a látássérült Kiss Katával készít vegán vadast, miközben beszélgetnek a valós és képletes akadálymentesítésről, és ennek kapcsán a kommunikáció fontosságáról. Ünnepi menü és nagyon fontos téma.
Most végre a saját zsebünkben turkálunk! Szentesi Éva, Fiala Borcsa, D. Tóth András és Gyárfás Dorka mesél őszintén arról, hogy az ő párkapcsolataikat hogyan határozta meg a pénz – az első randitól a válásig. Itt a WMN új podcastjának premier epizódja!
Lehetne találós kérdés is: miről ventilál négy szülő szeptember első napjaiban? Naná, hogy az iskoláról! A WMN Mindent bele! podcastban Fiala Borcsa, Kurucz Adrienn és Szabó Anna Eszter mesélnek Tóth Flórának arról, hogy milyen szülőként belevágni egy újabb tanévbe.
Nők, testek, mellek, tokák, szőr a lábon és menstruáció, vagyis szinte minden, ami szóba kerül, amikor egymás között beszélünk a testparáinkról. Mert azok nyilván vannak.
Csalódott vagyok. Megint. Elindultam egy pályázaton, amin nem értem el helyezést. És nem csak hogy csalódott vagyok emiatt, de megkérdőjelezem minden eddigi elért eredményemet. Megint. Ismerős? Üdv a klubban. De honnan jön ez? Át lehet fordítani a kudarcot sikerré? És mi van, ha egyébként, amit kudarcnak vélünk, valójában nem is az?
Egyetlen TikTok-videó is elég, hogy vásárlási trendet indítson. Az ünnepi szezonban az ajándékozásra fókuszáló kampányok és hashtag-ek milliárdos forgalmat generálnak.
Az ünnepnek érdemes megadni a módját, ezért a karácsonyi terített asztalon akkor is dukál valami finom nedű, ha amúgy a hétköznapokon kerüljük az alkoholfogyasztást.