Gryllus Dorka: „47 évesen a világ rád legyint” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2020. október 28.
|
DTK
Bírom ezt a szépségesen lelassult, befelé figyelő, „nagyon terhes” Gryllus Dorkát. Ahogy szeretem a karcos, önmagáért, a nőjogokért és más fontos ügyekért kiálló Gryllus Dorkát is. Öröm, hogy mindkettőből mutatott nekem ebben a beszélgetésben – amit rögtön azzal indított, hogy kijelentette: ő bizony most „agyilag nem annyira harapós”. Az utolsó hetekre-hónapokra elengedte a „majd én mindent megoldok” attitűdjét, és ráhagyja férjére, Simon Kornélra még az épp zajló lakásfelújítást is. Aztán persze az aktuálisabb témák kihozták belőle a harapósabb gondolkodású Dorkát, mert mégis, hogy van az, hogy „Tom Cruise öregszik, de még mindig húszéves csaj áll ott mellette” a filmvásznon?! És az is fontos, hogy „az emancipáció a férfiak emancipációját is jelenti, hogy egy férfi ne mondja neked azt (lesajnálóan), hogy »cicukám«, mert az neki ciki.” De vajon hogy áll Dorka a saját emancipációjával, milyen minták alapján alakult az ő önértékelése, és hol látja a nők feladatát ebben a kérdésben? Na, és hogy működik mindez a „gyakorlatban” Kornéllal, aki – nem mellesleg – az elején igencsak fázott attól, hogy összekösse az életét az „álomnővel”. (Hogy mennyire sikerült aztán ezt leküzdenie, mutatja néhány nappal ezelőtti meglepetés-esküvőjük híre is.) Elviszlek magammal: Gryllus Dorka.
Neked ajánljuk
Kult –
2020. október 31.
–
GyD
A lelkesedésből készült filmeken igenis meglátszik az örömmunka.
0 like / 0 dislike
73 megosztás
Kult –
2024. január 4.
–
TD
Gryllus Dorka és Simon Kornél nem kis feladatot vállalt házaspárként: az Üvegfal című darabban egy bántalmazó kapcsolat épülését modellezik együtt. Vigyázat: az előadás felér egy gyomrossal!
0 like / 0 dislike
138 megosztás
Közös hang –
2022. november 20.
–
KC
„Jó volt végre töltekezni, azt érezni, hogy tudatossággal, odafigyeléssel, gondoskodással nem az a lényeg, hogy hol hibázom majd, hanem hogy mennyi mindent csinálhatok majd jól. Mert olyan nincs, hogy tökéletes. Semmiben. És ebben jó, ha néha megerősítik az embert. Ahogy azt dr. Gyurkó Szilvia és Simon Kornél tette ebben a beszélgetésben.”
0 like / 0 dislike
133 megosztás
Kult –
2016. december 30.
–
WMN
Milyen magyar színésznőként Berlinben élni, majd világlátott emberként újra itthon dolgozni? Miért hiszi azt magáról, hogy nem tud énekelni? Milyen együtt látnia kisfiát a 90 éves nagymamájával? Erről is mesélt Gryllus Dorka a legújabb díja kapcsán Los Angelesben.
61 like / 0 dislike
124 megosztás
Kult –
2017. november 22.
–
HG
Gryllus Dorka férfiakról, a nők helyzetéről, a zaklatási botrányról, a közéleti szerepvállalásról és az új filmjéről.
199 like / 3 dislike
1567 megosztás
Kult –
2023. november 18.
–
TD
Miért ciki arról beszélni, ha az előző nap egy jót szexeltél? Miért van az, hogy már nem beszélhetünk társadalmi ügyekről politizálás nélkül? Miért kelt megbotránkozást Magyarországon egy meleg pár látványa, Berlinben meg egy nejlonzacskóé? Szerteágazó, de fontos gondolatokat osztott meg velünk Gryllus Dorka, miután megnéztük a SZX_MCHN című darabot.
0 like / 0 dislike
263 megosztás