Hadas Kriszta: „Igen, klimaxolok. És ezen nincs semmi szégyellnivaló” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2019. szeptember 25.
|
DTK
Hadas Kriszta beszállt az autóba, és szinte rögtön egy olyan kijelentéssel indított, amit a legtöbben inkább diszkréten elhallgatnak… miközben több ezer nő küzd a klimax tüneteivel. Az ő elmélete saját szókimondásáról erről az, hogy ha te őszinte vagy, őszinteséget és támogatást kapsz vissza – és ez fordítva is igaz: ha azt várod az interjúalanyaidtól, hogy megnyíljanak az életükről, akkor neked is kötelességed nyíltnak lenni. Hadas mára fogalom a tévés szakmában, és nem véletlenül; az egyik legkeményebben dolgozó riporter, akit ismerek, emellett pedig kivételesen egyenes és korrekt ember. Még akkor is, ha ezzel nem mindig könnyíti meg a saját életét… Mesél a férjéről, a fiáról, a lányáról, az anyukájáról és arról is, hogy sokszor az az érzése: „körülötte ólálkodik a halál”. És persze azokról az anyukákról is, akikről az elmúlt években a babás sorozatot forgatta, és akik mára igazi közösséggé szerveződtek körülötte. Bónusz: még azt is megtudjátok, hogy mi történt az egyetlen dizájnertáskájával egy különösen hangos otthoni veszekedés során. Itt az Elviszlek magammal évadpremierje, és benne: Hadas Kriszta.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2020. január 8.
–
DTK
Csak nézed és hallgatod őt, és úgy érzed: 1000 éve ismered, és csak neked beszél. Mint egy erőmű, olyan ez a csupaszív színésznő, akibe egyszerűen nem lehet nem beleszeretni. DTK-nak is sikerült. Itt a friss Elviszlek, és benne: Balázs Andrea.
42 like / 0 dislike
43 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. január 22.
–
DTK
Vannak beszélgetések, amik egyszerre mélyek és sűrűek. Ez is ilyen. Grecsó Krisztián íróval betegségről, gyógyulásról, a gyógyult rákos betegekre ragasztott cimkékről, örökbefogadásról, az erről való kommunikációról, vidékiségről és világképek összetöréséről is beszélgetett DTK. Nézzétek meg a friss Elviszleket, van benne anyag rendesen.
42 like / 0 dislike
169 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. január 29.
–
DTK
A forgatást Csákányi Eszterrel egyvalaki várta jobban, mint DTK: maga Csákányi Eszter! Kicsit (viccből) meg is bántódott, hogy csak most kerestük meg; ha ezt tudtuk volna… Mindenesetre: megérte várni erre a beszélgetésre. Itt a friss Elviszlek:
21 like / 2 dislike
40 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. február 5.
–
DTK
Ritkán fordul elő, hogy egy riportalanynak sikerül zavarba hoznia DTK-t. Árpa Attilának sikerült, mindjárt a harmadik percben. Majdnem. De az e heti Elviszlek nemcsak ezért érdekes, hanem például azért is, mert alkalmas arra, hogy egy sor, Árpa Attilával kapcsolatos előítéletet ledöntsön. Szerintünk nézzétek meg:
9 like / 2 dislike
26 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. február 12.
–
DTK
Az idei év első forgatása rögtön egy (részben) páros interjú: Tóth Vera mellett párja, Pauli Zoltán gasztroszakember is beült DTK-hoz. Meséltek a találkozásukról, a szerelmükről, a közös projektjeikről, és arról, mennyire fontos nem csesztetni a másikat. Itt a friss Elviszlek:
14 like / 0 dislike
19 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. február 19.
–
DTK
Mi történik a korát meghazudtolóan érett gondolkodású Tudatos Lánnyal, ha elhatározza, hogy 2019 „a karrier és munka éve” lesz… de aztán szembejön valaki, akibe nem tud nem beleszeretni? Nos, nagyjából az, ami a 22 éves Dallos Bogival történt. Ő az Elviszlek e heti vendége, nézzétek meg:
10 like / 1 dislike
8 megosztás