Eddig félmillió gyereket tett hontalanná a háború Ukrajnában… és még nincs vége
Mi lesz veletek, ukrán gyerekek? Dr. Gyurkó Szilvia helyzetjelentése a háború nyolcadik hónapjának elején.
Mi lesz veletek, ukrán gyerekek? Dr. Gyurkó Szilvia helyzetjelentése a háború nyolcadik hónapjának elején.
Mi a károsabb a gyerekek számára: egy azonos nemű pár a Peppa malacban, vagy a mesékben jelenlévő agresszió, esetleg a plakátokról ordító gyűlöletpropaganda? Kanicsár Ádám András szakértők segítségével járt utána.
Elmondjuk, mi a probléma azzal, ha egy sorozatos nemi erőszakot elkövető férfitól azt kérdezi egy újságíró, hogy mit tehetnek a nők azért, hogy elkerüljék az agresszióját.
Már az is nagy visszhangot váltott ki a közönségből, hogy Iván Bence paralimpikon versenyezni fog a Dancing with the Starsban. Pásztory Dóri érintettként és a külföldi szériák érzékenyítő hatásait ismerve megírta, mit gondol erről.
Ami a csillogó kirakatok mögött van: még mindig százezrek dolgoznak embertelen és veszélyes körülmények között azért, hogy nekünk legyen mit viselnünk.
35 halott, több mint 700 börtönbe hurcolt ember, hatóságilag lekapcsolt internet – eddig ezt váltotta ki a 22 éves Mahsza Amini halála, amit az erkölcsrendészet okozott veréssel, kínzással. Mindezt azért, mert kilátszott a haja a hidzsáb alól… De tíz nappal a tragédia után már az európai politika sem maradhat csendben.
„[…] kérlek, abba gondolj bele, hogy amikor ezt olvasod, ahhoz képest négy nap múlva már úton leszel a háború felé. Menekülni nem tudsz, mert a határok zárulnak; a repülőjegyek már elfogytak, a szárazföldi határokon pedig többnapos forgalmi dugókba torlódtak azok, akik korábban kapcsoltak, mint te…” – Rácz András Oroszország-kutató történész a szokásosnál személyesebb, érzelmesebb írásban mutat rá a felfoghatatlan emberi tragédiákra, amiket a háború és a nemrég bejelentett orosz mozgósítás okoz. Olvassátok el írását:
„Aktuálisan valóban nem mérhető pénzben, amit csinálok. Nem termelek profitot. De! Vajon a képviselők, a legkülönbözőbb helyeken dolgozó sok száz, ezer volt tanítványom, hogy jutott el jelenlegi állásába? Miből fizetik az adójukat? A nyelvvizsgájukban, egyetemi felvételükben, későbbi jó munkahelyükre való felvételükben vajon nincs semmi szerepem?”