Az iskolai és munkahelyi erőszak hosszú időre kiirthatja belőlünk a valahová tartozás vágyát. A bullying tartós hatásairól írt Csepelyi Adrienn egy új sorozat kapcsán:

Régóta tart a vita: miért azonosítják a közösségi oldalak algoritmusai a csupasz női mellet automatikusan kiszűrendő szexuális tartalomként, míg a férfimellkast nem. Most pont kerülhet az ügy végére.

Egy gyerek se lett boldogabb, magabiztosabb, felkészültebb az életre attól, ha megalázták vagy bántották. Nem a gyerekek lettek mimózábbak, hanem az erőszak és bántalmazás hatásairól tudunk többet. És ez jó. Akkor is, ha „a mi időnkben nem így volt”, és „mi is kaptunk, mégis rendes ember lett belőlünk” (tényleg?).

Harminc éve próbálja az olasz állam, jobban mondva az államnak a maffia ellen elkeseredetten küzdő része felgöngyölíteni a maffia által elkövetett bűncselekményeket, megtalálni az összes felelőst, és ezzel együtt felszámolni a Cosa Nostrát és a szervezett bűnözést úgy általában.

A relatív szegénység 13-as listájából hét begyűrűzött szerzőnk mindennapjaiba is. Három diplomával, nyelvtudással, értelmiségi hivatása mellett kitartva megállítható-e a lecsúszás?

Nem is az a kérdés, mit csinál tíz fiú és tíz lány felnőtt felügyelet nélkül egy-egy (külön) házban. Hanem az, hogy miért viselkednek úgy, ahogy.

Felfüggesztik az Erasmus-programot több magyarországi egyetemen. A fájdalmas hír kapcsán egykori diákokat kérdeztünk meg arról, mit adott nekik a program, miért lenne érdemes küzdeni érte. Ti voltatok erasmusosok? Nektek milyen volt?

„Fáradunk, izolálódunk, beszűkül és deformálódik a gondolkodásunk, mentálisan és testileg is egyre sebezhetőbbekké válunk” – írja a tanárok, diákok, szülők mentális állapotáról pedagógusként dolgozó olvasónk. Mi segíthet, hogy kitartsunk?