Beleegyezés nélkül nincs szex – Törvénymódosítással lépne fel a nemi erőszak ellen Japán
Sokak szerint már az is társadalmi szintű párbeszédet indítana, ha a törvény nevébe bekerülne a „konszenzus” kifejezés.
Sokak szerint már az is társadalmi szintű párbeszédet indítana, ha a törvény nevébe bekerülne a „konszenzus” kifejezés.
A munkaadók igyekeznek minél kevesebb pénzből betölteni a munkahelyeket, újabb és újabb hullámokban érkeznek a kísérő nélküli kiskorúak, nem csökken az emberkereskedelem mértéke, és egyre több az olyan állami törvényhozás, amely gyengíti a gyermekmunkára vonatkozó szabályozásokat.
Vannak, akik azt gondolják, hogy a pedagógusok ügye őket nem érinti, mert nincs iskolás gyerekük. Mások a saját bőrükön is tapasztalják a problémák egy részét, de nem tudják, mit lehetne tenni. Utánajártunk, hogy szülőként merre lehet indulni, ha szeretnénk valamit tenni az oktatás jövőjéért.
A bírósági ítélet 2003-ban kimondta, hogy Kathleen Folbigg megfojtotta a gyerekeit. Harmincévnyi börtönbüntetéséből már tizennyolcat letöltött, amikor a modern genetikai vizsgálatoknak köszönhetően kiderült: mind a négy gyereknél egészségügyi problémák merültek fel, a boncolás pedig egyik esetben sem utalt gyilkosságra.
„Ridegtartásban a közoktatás, ígéretektől és propagandamondatoktól roskadozik a padlás, alattunk viszont megélhetési szakadék, körülöttünk általános társadalmi és politikai vákuum. Mit is ünnepelhetnénk idén pedagógusnapon?”
„Utólag fogalmaztam meg, hogy bár ez a kisbaba nem tudott megszületni, de megszületett belőlem az első regényem. És bár az út, amit bejárt, fantasztikus, a sikere sosem fog kárpótolni a veszteségért.” Gurubi Ágnes író öt évvel ezelőtt vesztette el kisbabáját – ez az ő történetük:
Homályos fogalmak, súlyos büntetések: már „a homoszexualitás elkövetésének kísérlete” is hét év börtönbüntetést vonhat maga után Ugandában. Hogyan fajulhattak idáig a dolgok?
Magyarországon évente 18 ezer kiskorú eltűnéséről érkezik bejelentés a rendőrséghez. Mit tehetünk, hogy ez a hatalmas szám csökkenjen végre? Dián Dóri egy izgalmas kerekasztal-beszélgetést hallgatott meg a témában, és megosztja veletek a legfontosabb üzeneteket: