„Női labdarúgók egész nemzedékét gyászoljuk” – Ezért káros a hidzsáb tiltása
De most nem azért kéne küzdenünk, hogy ne kelljen hidzsábot viselnie senkinek? De – és nem. OLVASD EL, és utána kommentelj!
De most nem azért kéne küzdenünk, hogy ne kelljen hidzsábot viselnie senkinek? De – és nem. OLVASD EL, és utána kommentelj!
Sokan mondják, hogy nem kell akkora feneket keríteni egy szülésnek, hiszen „gyerek bent nem marad”, de ma már pontosan tudjuk, hogy egy negatív szülési tapasztalásnak kézzelfogható társadalmi kára, a pozitívnak pedig milyen sok hozadéka van. Szakértővel vesszük végig, hogy mégis min múlik, hogy akár teljesen ugyanazt a szülésélményt egyikünk jónak, másikunk traumának élheti meg.
A bosszútörvénynek is nevezett státusztörvényt 134 igen és 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta az Országgyűlés. Dián Dóri beszámolója a Legyünk mi a változás! című tiltakozó eseményről, ahol érthető módon nem csak a szakadó eső miatt volt síri a hangulat.
Tavaly Magyarországon meghalt egy kisbaba AIDS-ben, miután az édesanyját nem szűrték idejében HIV-re. Nóra, maga is érintettként, a Retropajzs Egyesülettel most azért harcol, hogy a terhes nőknél az első trimeszterben ugyanúgy szűrjenek HIV-re, mint más nemi betegségekre.
Lassan felnőnek az első Facebook-bébik. Vajon mit fognak szólni ahhoz a sok mindenhez, amit megosztottunk róluk? Hogy viszonyulnak majd a kéretlen digitális lábnyomukhoz? Ezen gondolkodott el dr. Gyurkó Szilvi.
Volt, aki olyan államba menekült, ahol megengedőbbek a szabályok, míg más kénytelen volt saját magán abortuszt végezni – és ezek még a szerencsésebb esetek. Egy éve helyezték hatályon kívül a Roe kontra Wade-ítéletet.
Szakmai és emberi szemléletváltás, különleges megoldások és újfajta mérések segítségével áttörést értek el a Debreceni Klinika szülészetének szakemberei a császármetszések arányának csökkentésében. Ők maguk mesélik el, hogyan csinálták.
A nemi erőszak miatti hamis bejelentések száma semmivel sem magasabb, mint bármilyen más bűncselekmény esetében, ennek vádja mégis sokkal gyakrabban merül fel, ha egy áldozat beszélni kezd az őt ért bántalmazásról.