A kamionon, a zsinagógakertben, majd az afterpartin is egyet hirdettünk: a minden embernek kijáró méltóságot, és az alapvetést, hogy nincs valódi szabadság, ha ennek mások rabsága az ára! Nincs biztonság, míg van, aki veszélyben van! Nincs „mi”, és „ők” – csak olyan van, hogy „mindannyian”.

Pár napja a kormány határozatot hozott az anyatejgyűjtő állomások országos rendszerének felülvizsgálatáról és kiterjesztésének, megújításának koncepciójáról. A kezdeményezés nagyon fontos és jó, de sok múlik majd azon, milyen lesz a megvalósítás, és az mennyiben kínál megoldásokat a jelenlegi helyzetre és problémákra.

Vegyük például az edzőtermi szelfiket. Ha egy férfi félmeztelenül flexel, az teljesen oké. Sőt, gyakorlatilag a teljesítményéről számol be, elismerésre méltó. Amikor azonban egy nő posztol egy képet magáról, amelyen nyári ruhában – ne adj’ isten, fürdőruhában – élvezi a nyaralását, akkor egyértelműen henceg. És szinte könyörög a dick picekért.

A szavaink, legyenek azok szemtől szemben kimondva, vagy egy poszt alá odavetve, nyomot hagynak. Jelzik, hogy mi az, ami oké, amit bátran mondhatunk egy másik embernek – akkor is, vagy kiváltképp akkor, ha nem értünk vele egyet. Megmutatják azt, ami elfogadható, innentől pedig két út áll előttünk…

Aki szerint egy mindkét fél számára sorsdöntő meccsen elvárható, hogy egy, a Vargáéhoz hasonlóan súlyos sérülés esetén a szurkolók ne pánikolajnak, az életében nem járt még futballmeccsen – és jobb lenne, ha nem is akarna szervezni vagy felügyelni ilyet, mert nem érti a lényeget.

Az a dolgunk, hogy a lehető legkomolyabban vegyük azt az alapelvet, hogy a gyereket érintő szexuálisvisszaélés-ügyeknek egyetlen biztosan ártatlan szereplője lehet, és ez maga a gyerek.

Míg két férfi párkapcsolatát látva sokan pfujolnak, a női szerelem tárgyiasítás célpontjává válik sokszor. Lehámozódnak róla az emberi minőségek, a szeretet, a közös történet, és nem marad más, csak egy kategória a pornóoldalak felületén. Ezzel szembesült olvasónk, Kata is, amikor először mesélt ismerőseinek a biszexuális kapcsolatáról.

Egy ünnepi nagy veszekedésbe transzportálja a nézőt az erdélyi származású Kincses Réka rendező. Terítéken minden hagyományos fogás: kultúrák közti különbségek, rasszizmus, migránsozás, háborús helyzet és kisebbségi lét. Sírunk és nevetünk egyszerre, ahogy magunkra ismerünk.