Végre lezárást kaphat Till Tamás története: 24 éve keresték, most áttörés lehet az ügyben
Till Tamás eltűnésének történetét az egész ország ismeri, huszonnégy év után pedig végre az is kiderülhet, mi történt a kisfiúval.
Till Tamás eltűnésének történetét az egész ország ismeri, huszonnégy év után pedig végre az is kiderülhet, mi történt a kisfiúval.
A romantikus csalók gyakran az áldozat által nem ismert emberek, akik olykor magukat tehetősként bemutatva, házasságkötési szándékkal bukkannak fel. Például orvosnak, diplomatának, hajóskapitánynak adják ki magukat. De árulkodó jel lehet, ha helytelenül fogalmaznak, üzeneteik nehezen érthetők, zavarosak, a beszélgetés folyamán pedig előbb vagy utóbb pedig pénzt kérnek a „választottjuktól”.
Augusztus 1-jére esik idén a túlfogyasztás napja. A perzselő nyár utolsó hónapjának ajtaját tehát úgy rúgjuk be, hogy már feléltük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekből egy éven át kellett volna gazdálkodnunk. Mi hozhat változást, környezettudatosabb életmódot? A WWF Magyarország szakértőjét kérdeztük.
„Hangot adunk a tehetségnek” – így szól a mottója az MCC Fesztnek, amelyre középiskolás diákokat is buszoztatnak.
Megrongálódó felszerelések, közös bukások, bajtársiasság – sportolói fair play történetek, amelyek megmutatják, hogy van még remény az emberiség számára.
Nagy hiba egy vezetőtől, hogy úgy pufogtat magyarázat nélküli közhelyeket, hogy bele sem gondol annak következményeibe. Hogy szétszálazzák, apró részekre hasogatják a nemzetet, miközben akkor, ott, a legkritikusabb helyzetben, amikor egyik a másikkal szembemegy, már nincsenek jelen.
A ruhaiparban tapasztalható szakemberhiány éppen olyan, mint a saját farkába harapó kígyó: a varrodák panaszkodnak, hogy nincs ügyes kezű, tanulni és dolgozni vágyó fiatal, a diákok és az őket képző tanárok pedig a ruhagyártóknál ütköznek falakba.
Felrúgott és elhagyott kisgyerek, és más rémtörténetek nyári táborokból. Mi a táborvezető felelőssége, és mit kell ellenőriznie a szülőnek, mielőtt beíratja a gyerekét? Utánajártunk a szabályozásnak.