D. Tóth Kriszta és András: Így loptunk el egy napot, és adtuk oda magunknak ajándékba (videóval!)
Támogatott tartalom
2019. január 18.
|
DTK
Ha valamit megtanultunk az elmúlt fél év „tesós” forgatásai közben, az az, hogy két felnőtt, családos testvérnek, még ha ugyanaz is a szakmájuk – pláne a munkahelyük –, eszméletlen nehéz valódi, minőségi időt együtt tölteniük. A Helló, tesó! sorozat szereplői sem véletlenül mondanak nekünk köszönetet a forgatási napok végeztével azért, hogy „összehoztuk végre” őket a saját testvérükkel. Hát, nekünk sem egyszerű magunkkal – pedig felnőtt életünkben még soha nem töltöttünk annyi időt együtt, mint mostanában, amióta közösen dolgozunk szinte mindennap. Szóval, miután szoros kötelékben végigmelóztuk az elmúlt négy hónapot, majd túléltük az év végi, jövős-menős ünnepségeket, úgy döntöttünk, hogy egy életünk, egy halálunk, ellopunk magunknak egy napot a munkától és a családtól, és elmegyünk oda, ahol gyerekkorunk óta mindketten igazán jól ki tudunk kapcsolódni: a sípályára. Azért persze vittünk magunkkal kamerát, de ez egy pillanatig sem vett vissza rapid tesónapunk élvezeti értékéből. Nézzétek meg a videót, ha nem hiszitek el! (Ha elhiszitek, akkor is!) D. Tóth Kriszta és András sívlogja.
Neked ajánljuk
WMN Life –
2022. március 15.
–
SÁ
A március 15-i hosszú hétvége sok magyarnak jelentette régen azt, hogy van még egy utolsó lehetőség átugrani a szomszédba egy kis síelésre. Úgy tűnik, ez is megváltozott a Coviddal…
0 like / 0 dislike
8 megosztás
WMN Life –
2022. május 31.
–
GyD
Hegyek, tavak, vízesések, biciklitúrák, kastélyok és palacsintatésztás erőleves – van ennél jobb tippetek?
0 like / 0 dislike
39 megosztás
WMN Life –
2018. szeptember 27.
–
kn
Ma van az idegenforgalom világnapja, mikor máskor tervezzünk hát egy jó kis utazást, ha nem pont ma?! Főleg úgy, hogy nem is kell nagyon messzire menni egy kiadós és üdítő környezetváltozásért.
36 like / 2 dislike
349 megosztás
WMN Life –
2019. október 20.
–
FB
„Én értem, hogy Bécs, de itt jó nektek? Amikor eljöttetek otthonról, mit mondtatok, jók lesztek? És amúgy a reggel az nálatok milyen? Itt is friss a levegő? Csak rá van írva: Wien? Egyébként, bocs, ha kérdem, de Helsinkinél is felmerült – Bécs az már Nyugat? És ha van itt kóbor kutya, az német nyelven ugat? Gondoltok-e néha ránk, ha bécsi fánkot csócsáltok?” –Baranyai Máté slamben megfogalmazta azt, amiről ez a cikk is szól:
162 like / 13 dislike
172 megosztás
WMN Life –
2019. október 26.
–
GyD
Pihenés, kirándulás, kultúra, helyi specialitások kóstolgatása, piacozás és medencében lebegés – mi kellhet még?
38 like / 2 dislike
14 megosztás
WMN Egszsg –
2021. február 22.
–
WMN
„Hát, ennyien vagyunk. Mi, négyen. És ha nem figyelünk, akkor hárman leszünk. Éppen elég urna tartalmát öntöttem a markomba, és morzsoltam a patakba, hogy többet ne nagyon akarjam ezt csinálni. Vele ne. Még ne.” Egy férj szemszögéből a mellrák…
0 like / 0 dislike
48 megosztás