Kurucz Adrienn: A nagyanyám meg Kobajasi Kenicsiró (novella)
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők napja. De mi van, ha már nincs kinek köszönetet mondani? Pedig lenne miért bőven.
Szeptember első vasárnapja a nagyszülők napja. De mi van, ha már nincs kinek köszönetet mondani? Pedig lenne miért bőven.
Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.
Milyen visszatérni a helyre, ahol életed egyik legboldogabb időszakát töltötted? És hogyan lehet megbarátkozni a gondolattal, hogy az az időszak már nem tér vissza, és az a város, amit akkor megismertél, már nem lesz ugyanolyan?
Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, hogy a vallásos (vagy legalábbis magukat annak mondó) családok gyerekei hogyan válnak ateistává, ez pedig felidézte Krajnyik Cintia saját, Istenhez fűződő emlékeit.
Mi történik, ha az apa időszakosan szabadságolja magát a családból? Mi indokol családilag egy ilyen döntést, és hogyan lehet felkészülni rá? Többek közt ez is kiderül szerzőnk cikkéből. Kérünk benneteket, csak a cikk elolvasása után kommenteljetek!
Egy sorozat, ami leás egészen a korrupt amerikai örökbefogadási rendszer legmélyére, de ami magyar viszonylatban is sok tanulsággal szolgál – már ami az állami gondozásban élő fiatalok lelkét illeti.
Nincs olyan, hogy „a testvérek már csak ilyenek”, és akkor sem normális a testvéri erőszak, ha a családok legalább 80 százalékában elterjedt ez a viselkedés.
Anna Eszter felvette a kesztyűt az otthonát ellepő rendetlenség ellen. Megírta nektek a tippjeit, olvassátok!
„Oszt, lyányom, hát idehordod rám azt a sok szép virágot? Hát mi marad akkor a kiskertbe’?”
„Például, hogy sok kitartással, három emelet cipekedéssel és öt majdnem agyrázkódással bármit meg lehet csinálni, amit csak akar az ember” – és persze még rengeteg dolgot tanít családról, felnövésről. Önmagunkról.