Mik a szülés utáni depresszió tünetei? Mi válthatja ki? Mi az a posztpartum pszichózis? Hogyan tudunk segíteni úgy igazán? Miért kulcsfontosságú az empátia? Fontos kérdések és fontos válaszok Szabó Anna Eszter és pszichológus édesanyja, Kazimir Ágnes legújabb beszélgetésében.
Ennek a beszélgetésnek minden mondata kincs. Ajánljuk mindenkinek, aki volt gyerek és/vagy szülő.
Virág Teréz gyerekkora 12 évesen ért véget, abban a pillanatban, amikor az anyját elhurcolták, és attól fogva neki meg a húgának magukról kellett gondoskodniuk, és túlélniük a Dunához terelést, éhezést, nyomort és rettegést. Az egykori kislány szerencsére felnőtt, és legendás pszichológus és traumakutató lett, a transzgenerációs pszichológia magyarországi megteremtője. Olvassatok róla:
„Nagyon fontos, hogy a fokozottan stresszes állapotban lévő gyerekkel szemben a felnőtt nyugodt maradjon, eggyel hátrébb lépjen, és ne zaklassa fel a gyerek viselkedése, különben a feszültség csak erősödni fog” – mondja a szakember.
Két ember között a fájdalom a legjobb ragasztóanyag?
A Másállapotot a Szülészetben!-mozgalom aktivistája, Mátyusné Gálik Zsuzsanna az első, traumatikus szülése után hiába döntötte el, hogy a következőre jobban felkészül, hogy úgy legyen minden, ahogy szeretné, a rendszer így is bedarálta. Bár a nemzetközi szakirodalom is azt mondja, hogy ha bevonják a nőket a döntési folyamatba, akkor a szülésélmény pozitívabb lesz, a szülés kimenetele is kedvezőbb, sok tényező miatt ez itthon gyakran nem tud megvalósulni. A korábbi helyzetet pedig a Covid még inkább megnehezítette. Egykori SzuperWMN-díj jelöltünkkel Chripkó Lili beszélgetett.
„Borzasztó fájdalmak közepette, egyre kétségbeesettebben próbáltam segítséget kérni, de senki nem mozdult” – meséli olvasónk gyermekkorának legtraumatikusabb élményét. Csak pár perc volt az egész, mégis meghatározta a következő 38 évét.
„A bennem lévő indulatok gyökerét keresve jutottam el az anyai ágon a trauma eredő pontjáig, amikor felrajzoltam a genogramot, és szépen mutatta, mindenki mindenkivel erősen indulatos volt, egészen a dédapámig visszavezethetően. Aztán az első világháborús veszteséglistákban döbbentem fedeztem fel egy megsemmisült családot, amiről a dédapám hallgatott. Ilyen a trauma természete: a beszédközpontot blokkolja. Így a trauma nem válik történetté, képek formájában tör be időről időre a tudatba – ezért elviselhetetlen a PTSD.”
Hogyan lehet egy ilyen anyát egyáltalán túlélni?
Ha valaki tavaly év elején azt mondta volna nekem, hogy másfél év múlva ennyi sebbel, fájdalommal, nehézséggel a hátunk mögött állunk majd itt, jobb esetben kiröhögtem volna, rosszabb esetben pedig beleroppanok a jóslatba.