Kanyargós út vezet az egyik kapcsolatból a másikba. Jó esetben sok kérdéssel, még több szembenézéssel és pár fontos felismeréssel. Például, hogy „néha nem elég csak a boldogság, elégedettnek kell lenni"...
Illúzió VS. valóság... Sarolta végleg leszámolt az illúziókkal. Kemény volt az út, de végigment rajta, és még önmagát is túlélte.
Életen át elkísérő élmény vagy puszta biológiai szükségszerűség? Ugye, te emlékszel, hogyan veszítetted el a szüzességedet? Mielőtt válaszolsz - ha válaszolsz - olvasd el, Kalapos Éva cikkét:
„Nincs rendszer és nincs szabály, tudom. Nekem. Most. Nincsen. Tehát átlépem a kupac szart, és megyek tovább. Kicsit bűzösebb a szellőm, de az övék is az." Léna írása: irodalomba csomagolt élet.
Hosszú évek kínszenvedése kellett ahhoz, hogy végre lehulljon a hályog a szeméről, és Sarolta felismerje, hogy a férje beteg, akit soha nem tud megváltoztatni.
A szerelemnek múlnia kell... De mi marad utána?
„Kívánom, hogy egyszer a Budapest Pride-on is átélhessem ezt a mesés érzést, és a nem túl távoli jövőben egyszer önmagam lehessek a hazámban is" - írja Zoli, a Londonban élő meleg magyar srác.
Most már mindent értünk...
Sokféle arca van a kapcsolaton belüli bántalmazásnak. A Twitteren egy bizponyos hashtag alatt (#maybehedoesnothityou) olyan emberek - férfiak és nők - kapaszkodtak össze, akiket nem fizikailag bánt a partnerük, hanem másként. Az ő posztjaikból válogatott Borcsa.
Meddig érdemes várni egy férfi ígéretére? Miért teheti meg egy pasi, hogy hazárdjátékot űz egy nő biológiai órájával?