Kutatók és pedagógusok beszámolói szerint meglehetősen gyakori, hogy valaki szépen elsajátítja a második nyelvet, mégsem meri élesben alkalmazni, mert fél, hogy a kiejtése vagy nyelvtani hibái miatt nevetségessé válik.
Folyamatos fáradtság. Fejfájás és gyomorbántalmak. Megváltozott szag- és ízérzékelés. Fóbiák, szorongás, alvási nehézségek. Memóriazavar, nehézség a koncentrációban. Látszólag teljesen eltérőek a felsorolt tünetek, egy közös mégis van bennük: mind lehetnek a long-Covid szimptómái, amik a vírus elkapása után még évekig kínozzák az egykori fertőzötteket.
Vannak olyan évek, amikor annyi minden történik, mint máskor egy évtized alatt. Na, Simon Mártonnak valószínűleg ilyen 2024: kislánya született, kiadót alapított, könyvfordításon dolgozik, és épp most jelenik meg az ötödik kötete is, a Hideg pizza, ráadásul idén töltötte be 40. életévét, ami akarva-akaratlanul számvetésre késztette.
Bár rengeteg egyéni és lelki tényező játszik közre abban, hogy hány évesnek érezzük magunkat, egy friss kutatás rámutatott: az öregedés nem feltétlenül lineáris folyamat.
Azt mondják, az első év a legnehezebb. Az ünnepek, az évfordulók, a jeles napok először, nélkülük. Ám ahogy haladok előre a nagyszüleim gyászolásában, egyre egyértelműbben látom: valójában nincsenek törvényszerűségek, egyértelmű támpontok ebben a folyamatban. Ahányan vagyunk, annyi módon éljük meg az elengedést és a búcsút, annyi módon keresünk kapaszkodót a régi emlékekben.