Cselédek: Gyámkodtak felettük, mégis ők voltak a legárvábbak
Törvény volt rá, hogy verhetik őket. És a gazdák éltek is ezzel a joggal: temérdek családi feszültség vezetett oda, hogy a cseléd jajgatott.
Kurucz Adrienn író, újságíró, szerkesztő. 2000 májusa óta dolgozik a sajtóban – azaz (kis matematikai feladvány) jövő tavasszal elmondhatja, hogy az élete felét különféle szerkesztőségekben töltötte, reményei szerint nem haszontalanul. A WMN-nek 2017 óta munkatársa. Leginkább az emberi sorsok, az irodalom, a pszichológia és a természettudományos témák érdeklik. És a macskák.
Törvény volt rá, hogy verhetik őket. És a gazdák éltek is ezzel a joggal: temérdek családi feszültség vezetett oda, hogy a cseléd jajgatott.
WMN Ügy – 2023. február 2. – KAd
A halmozottan fogyatékos emberek rendre kiszorulnak a nappali ellátásból, amelyhez amúgy törvény adta joguk lenne. Két sorstárs anya ezért gondolt egy merészet, és mert nem bízhattak az állami segítségben, létrehoztak maguk egy nyugati színvonalú napközit halmozottan fogyatékos embereknek. Ismerjétek meg a nem mindennapi történetet Chripkó Lili és Kurucz Adrienn riportjából:
Az 1930-as évek „Andija” is jól házasodott.
WMN Zizi – 2023. január 26. – KAd
Ezek a trükkök válnak be nekünk, ha felriadunk éjjel, és nem tudunk visszaaludni. És nektek mi segít?
„Nem akarom, hogy a lányom színésznő legyen.” Ezek voltak a színpad sztárjának utolsó szavai. Életét ismerve nem csodálkozunk.
© 2025 wmn.hu – WMN Média Kft.