D. Tóth Kriszta

Békét találni a káoszban, ha csak egy-egy pillanatra is (annál tovább úgysem tart). Hétszer.

„Az, ahogy a kezdet és a vég hat rád, csak a tiéd. Nincs jó és rossz, erkölcsös és erkölcstelen, értékes és olcsó, elegáns és bunkó gyász. Gyász van. A tiéd, az övé, az enyém.” DTK megbocsát. Másoknak… és magának is.

„Nem tízmillióan, hanem nyolcmilliárdan ülünk a Petri-csészében. Mindannyian ugyanazt a harcot vívjuk, és mindenki bizonytalan, a politikustól a vállalatvezetőn át az orvosig és a családanyáig. Együtt tanuljuk ezt az új világot, ez egy közös pont mindannyiunkban. Valahogyan el kellene jutnunk odáig, hogy bízzunk egymásban – a hatalom az állampolgárban, az állampolgár a hatalomban…” – DTK vasárnapi koronanaplója, olvasd végig, légyszi:

„Egy eddig ismeretlen, új világban tapogatózunk mindannyian, napról napra bomlik ki előttünk az egész. A tegnapi valóság nem biztos, hogy egyenlő a ma valóságával, a két héttel ezelőtti valósággal meg végképp nem.”

Együtt vagyunk mindannyian ebben a hajóban. Ragadjuk meg az evezőket, és fordítsuk egy irányba a hajót. Aztán nyomjuk, teljes erővel.