Szó szerint alig jött le a színpadról a Lóci játszik koncertje után, Dián Dóri már kísérte is át a Popfilter és a Campus Fesztivál minisorozatának helyszínére – ahol mind többen és többen álltak meg, amikor hallották sztorizni. Kaptunk iskolai történeteket, elmesélte, hogyan zenéltek édesapjával vacsoráért, ahogyan azt is, miért vállal esküvői fellépést, és mit jelent neki, ha az ő dalaik festik alá életünk jelentős pillanatait. Milyen tribute-zenekart alapítana? Mit tervez a zenekarral a következő tíz évre? Portugál szakon végzett, de képzett bölcsődei gondozó (ezt is kifejti), egyébként pedig az egyik legszórakoztatóbb interjúalany a világon. A nyári fesztivál-miniévadunk első epizódjának vendége, Csorba Lóránt, a beszélgetés pedig hol éneklésbe, hol stand up comedybe fordul – de hát épp ezért imádjuk ennyire őt. Popfilter – Szűrjük a zajt a Campus Fesztiválon is!
–
Már nem csak hallgathatod, hanem nézheted is a Popfilter epizódjait:
Az Analog Balaton olyan gyorsan vált kultikussá, amilyen lassan építkezett az elején. Közönségsiker és szakmai díjak: mégis hogyan érhető el mindez tudatosság nélkül? A Popfilterben elmesélik.
Mindenki a humorát emeli ki elsőként, ám az legalább ugyanilyen fontos vonása, hogy mer és tud is nehéz témákról beszélni. Láb, smink, haj, menstruáció… Ebben a Popfilterben minden előkerült!
Debrecenbe érkezik Rita Ora, aki mögött rendkívüli küzdelem áll szabad alkotásért, művészi integritásért és sikerért. Ki gondolná, micsoda mélységei lehetnek egy rádióslágernek?
A WMN-csapatban többen is online társkeresőn találtak rá a szerelmükre – és olyan is akad, aki bár szórakoztató emlékeket köszönhet a műfajnak, végül nem ott várta a nagy Ő. Mindannyiunknak vannak rettenetes randisztorijaink, ám azt nem vitatjuk: még akkor is rengeteg pozitív hozadéka lehet a Tinder–Bumble-tengelynek, ha végül nem ott talál rád a szerelem.
Hogyan lehet két lábbal a földön állni, ha minden online mozzanatodat sok százezer ember követi? B. Nagy Rékának sikerült. És ez nemcsak hat mentett kutyájának jó, hanem nekünk is.
Csalódott vagyok. Megint. Elindultam egy pályázaton, amin nem értem el helyezést. És nem csak hogy csalódott vagyok emiatt, de megkérdőjelezem minden eddigi elért eredményemet. Megint. Ismerős? Üdv a klubban. De honnan jön ez? Át lehet fordítani a kudarcot sikerré? És mi van, ha egyébként, amit kudarcnak vélünk, valójában nem is az?
Egyetlen TikTok-videó is elég, hogy vásárlási trendet indítson. Az ünnepi szezonban az ajándékozásra fókuszáló kampányok és hashtag-ek milliárdos forgalmat generálnak.
Az ünnepnek érdemes megadni a módját, ezért a karácsonyi terített asztalon akkor is dukál valami finom nedű, ha amúgy a hétköznapokon kerüljük az alkoholfogyasztást.