A kultikus Láng Téka története: 35 éve működik töretlenül az ország liberális könyvesboltja

–

Míg beszélgetünk, mintha csak táncolnánk, úgy helyezkedünk a szobányi kis helyiségben: 27 négyzetméteren forgolódunk, egyik sarokból a másikba sasszézunk, közben emberek adják egymásnak a kilincset, és mintha mindig is ezt tettük volna, megtaláljuk a módját, hogy mindannyian elférjünk. Olykor akár egyszerre öten is.

Apró a tér odabent, mégis több a hely és a levegő, mint a legtöbb óriásüzletben.

Hogy miért, azt Rédei Éva cinkos mosolya és csillogó tekintete már találkozásunk első percétől jelzi: otthon van a Láng Tékában a betérő, aki gyakran csak azért látogat oda, mert szabad akar lenni. 

Hiszen a könyvesbolt 35 éve töretlenül hirdeti, hogy független, már az ajtaján olvasható, hogy „itt a hagyományostól eltérő könyveket is árusítanak”. A polcain nagyszerű kötetek sorakoznak, kiváló íróktól, korunk és a múlt századok nagyjaitól, az egyik oldal meg telis-tele van judaikával. És hogy a meglepődést tovább fokozzák, minden polc mögött van egy másik is, amolyan gardróbszekrény módjára rendezték el a kicsi könyvesboltot. Odafent meg előfordul, hogy néha pogácsa sül Rédei Éva apró sütőjében, vagy forralt bor készül, esetleg nyári frissítő koktél, de még a csokoládénak és a szaloncukornak is van helye. Hogy hol fér el mindez, azt csak ő tudja.

Míg mutogatja a teret, csak kapkodom a fejem, és eldöntöm, innen könyv nélkül nem térek haza. Hogy is tehetném? Végre egy olyan könyvesboltban járok, ami figyel rám és figyel az íróira is. Mert Rédei Évánál nincsenek leértékelt könyvek (és minél hosszabb ideig vagyok nála, egyre inkább meggyőződésem, hogy hiányzók sem, mert bárki bármit keres, ő teljesít minden kérést). Mint mondja, meggyőződése, hogy a könyvek leértékelésével magát a szerzőt hozná kellemetlen helyzetbe, és mivel ő mindenkinek egyenlően mér, amikor akciókat hirdet, azok az összes könyvre vonatkoznak. Így megmarad a békesség, ami egyébként az élete hajtómotorja is.

Érezni, miközben beszél. Olyan alázattal idomul a kérdezőjéhez, hogy az embernek kedve támad hosszan elidőzni mellette. Bárki lép is be, van hozzá egy jó szava, tisztelettel és közvetlenül szólal meg, hangosan köszön, rögtön a betérő tekintetét fürkészi, mélyen belenéz a vásárló szemébe. És míg a vendégek válogatnak, mosolyogva megsúgja, különleges képessége, hogy első ránézésre tudja még az idegenről is, milyen könyvvel tér majd haza.

Ritka már az ilyen, értünk egyet, amikor ismét magunkra maradunk, mert a nagyobb könyvesboltok most már profitra hajtanak, és az utolsó, amire marad kedvük vagy energiájuk, az a személyesség, a kapcsolódás. Ő viszont még ezt tanulta: diplomás könyvesboltvezető és könyvárusító, a zsigereiben van egy olyan tudás, amit ma már kevesen ismernek.

„Amikor édesapám kitalálta, hogy ez hozzám illő szakma – bár az ikertestvéremhez hasonlóan zenei pályán indultam el –, egyszer csak megérkeztem. Tudtam, hogy ez az én utam, pedig magasak voltak az elvárások, nem lehetett bárkiből könyves. Még felvételi beszélgetés is volt, nagyon komolyan vették ezt a szakmát” – avat be.

Miközben mesél, egy pillanatig sem gondolkodik azon, hogy mit osszon meg. Akkor is hangosan beszél, amikor érzékenyebb téma kerül terítékre, és többen vannak a boltocskában. Míg nekem az a benyomásom, hogy idegenek hallgatnak minket, a testtartásából látom, hogy ő biztonságban érzi magát, mert az életének mind-mind része az a sok ember, szinte az összeset a nevén szólítja. 

„Kiállok az elveim mellett” – mondja nyomatékosítva, hogy 35 év alatt egyszer sem tudták megingatni. Pedig megtörtént, hogy a Magyar Televízió úgy forgatott kisfilmet Újlipótvárosról, hogy felsőbb parancsra a Láng Téka működtetőjével nem beszélhettek, és sajnos az is előfordult, hogy egy vásárló, miután megpróbálta ellopni az egyik könyvet, de nem járt sikerrel, egy „mocskos zsidó” felszisszenéssel leköpte. Mégsem tágított, soha nem hátrált meg.

Talán ennek köszönhető, hogy ma már mindenki tudja, hogy a Láng Téka egy liberális könyvesbolt, és hittől, politikai meggyőződéstől, bőrszíntől, szexuális orientációtól, nemi identitástól függetlenül mindenkinek helye van benne.

„Mindig vállaltan ellenzéki könyvesboltként mesélek magunkról. A fő profilunk egyébként is a judaika” – mondja, majd büszkén hozzáteszi, az évtizedek alatt erős törzsközönség alakult ki, amelyben összekapaszkodnak a budapestiek, írók és olvasók egyaránt, ez pedig szinte példa nélküli. 

Azt, hogy a Láng Téka népszerűsége töretlen, az is bizonyítja, hogy generációk nőttek fel már az árnyékában: a szülőket mindig követik a gyerekek, az unokák, és a Pozsonyi úti vásárlók jól ismerik egymást és az irodalmárokat, volt idejük összeszokni a könyvek között vagy a Pozsonyi Pikniken, amit a bolt 20. születésnapja óta minden évben megrendeznek. De ez nem olyasfajta árnyék, ami bárkit kitakarna. Ellenkezőleg: jó diófa módjára öleli át a közösséget, ernyője alatt felszusszanhat bárki, és ha nem egy könyvvel, akkor cukorkával, kávéval, teával, forralt borral vagy süteménnyel a kezében távozhat. Rédei Éva figyel a vendéglátásra, mert mint mondja, az otthonába érkezőket is megkínálja, így az a legkevesebb, hogy a tékában ugyanezt teszi. 

Különben is: a méretei ellenére közösségi tér a könyvesbolt, ami egyben tulajdonosának a második otthona. Rédei Éva meg nem arra vágyik, hogy könyveket vásároljanak tőle, hanem arra is, hogy másnap visszatérjenek, és ne akarjanak semmit, csak legyenek ott, mert jó ott lenni.

Pozsonyi Piknik, a fesztivál, ami túlnőtt minden elképzelésen

Az összetartozás jegyében találta ki a Pozsonyi Pikniket, öt éven át rendezte töretlenül, de egyszer csak túlnőtt rajta az esemény. Átadta azoknak, akik jobban értenek a rendezvényszervezéshez. Az első Pozsonyi Pikniket például úgy valósította meg, hogy tulajdonképpen támogatása sem volt rá, és mivel a rendezvényről addig senki sem hallott, az árusok is tartózkodtak tőle.

„Szereztem sörpadokat, asztalokat, teleraktuk az utcákat, és amikor besötétedett, mécsesekkel világítottam ki a teret. Az résztvevők nem érkeztek üres kézzel, mindenki hozott egy kis ételt magával, még a vendéglősök is kivonultak a finomságaikkal, és mindenki osztozott a falatokon. Ennél bensőségesebb hangulata nem is lehetett volna. Még színpadi műsor is kerekedett, valami egészen varázslatos volt” – idézi fel kiemelve, hogy a későbbiekben muszáj volt pénzt szereznie, mert a troli megzavarta a jelenlévők kikapcsolódását. 

Így aztán addig járt a BKV-hoz, míg elérte, hogy néhány órára lezárják a Pozsonyi Pikniket átszelő közlekedési útvonalat. Csak az másfél millió forintba került évente, hogy néhány óráig ne járjon tömegközlekedési eszköz a területen – kacagja. 

Hozzáteszi, ha a Pozsonyi Piknik már nem is az ő „gyereke”, a rendezvények azért azóta is állandók a tékában: most épp Gerlóczy Mártont és Zoltán Gábort várják, azelőtt Kulka Jánost és Gyárfás Dorkát látták vendégül. De volt idő, amikor Esterházy is nála dedikált.

Akkoriban már nagyon beteg volt, mégis hosszú órákon át fogadta az olvasókat, akik a Pozsonyi utcán hosszú sorokban várták, hogy bejuthassanak. Közben hullt a hó, dideregtek a hidegben, a téka ajtaja tárva-nyitva állt, még Esterházy is átfagyott. De senki sem tágított, mert írónak és olvasójának egyaránt fontos volt ez a találkozás.

„December 5. volt, ő meg 11 órától délután 15 óráig dedikált a nyitott ajtó mellett. Végül már én szóltam, hogy ne kínozza tovább magát. A havas esőben álldogálókat egy cimbalmos szórakoztatta, én meg szaloncukrot dobáltam ki nekik, hogy jobban érezzék magukat. Senki sem panaszkodott, senki sem akart elmenni, a Hasnyálmirigynapló című kötetében kétszer is megemlíti Péter ezt az eseményt” – idézi fel elérzékenyülve.

A nagybetűs magyar könyvesbolt független, liberális, népszerű, és külföldön is híres

Mint mondja, kezdetben a helyszín állami könyvesboltként működött.

„Egy fillérem nem volt. Az egyik tulajdonos a Láng Kiadó volt, a másik a Téka Könyvértékesítő Vállalat, és így lett belőle Láng Téka, miután felvetettem, hogy akár saját könyvesboltot is működtethetnének. Addig a videókölcsönzés lendítette fel a hely forgalmát, majd kitaláltuk, hogy éjjel-nappali nyitvatartással indulunk el, és minden könyvünket 5 forintért adjuk. Hatalmas érdeklődést lobbantottunk ezzel, percek alatt elfogyott minden, rohannunk kellett újabb könyvekért” – idézi fel, majd hozzáteszi, azóta sem látott olyat, hogy az emberek bőröndökkel, óriási szatyrokkal hordják el a könyveket.

Ilyen reklám mellett nem csoda, hogy a tevékenységének híre messzire szállt. Mint mondja, nemrégiben egy izraeli látogatója felvilágosította, náluk Budapest zsidó könyvesboltjaként emlegetik a Láng Tékát. Amikor a könyvesbolt zsidó múltjáról érdeklődöm, megjegyzi,

„én magam is zsidó vagyok, de sosem foglalkoztam ezzel vallási alapon. Megvan az identitásom, de nem gyakorlom a hitem. Az édesapámat deportálták, de ő az a fajta holokauszttúlélő volt, aki hazajövetele után senkinek sem beszélt a történtekről. Mi egy tipikus asszimilált család voltunk, csak a nagymamám tartotta meg a nagyobb ünnepeket.”

Mivel nem vallási, hanem elvi alapon nézett szembe saját identitásával, a boltnak ez a tulajdonsága a rendszerváltáskor vált hangsúlyossá. 

„Úgy éreztem, hogy a fene nagy keresztény Magyarországon diszkriminálva vagyunk. És bennem van lázadó hajlam, egyre fontosabbá vált, hogy megmutassam, mi, zsidók ugyanúgy a társadalom része vagyunk, mint bárki más. Ne tessenek bennünket megkülönböztetni!” – fogalmazza meg vádlón, és hogy a témát jobban hangsúlyozza, azt még hozzáfűzi,

„a jelenlegi kormányzat zéró toleranciát hirdetett az antiszemita megnyilvánulásokra, mégis nagyon sok a hasonló megnyilvánulás. A világon felerősödött az antiszemitizmus. Itt a gázai konfliktus óta csak a felelősségre vonástól való félelem tartja vissza az embereket, nem az, hogy nincs az antiszemitizmusra igény.”

„Amikor itt már csak hamburgerező lesz, rájuk is, meg ránk is emlékezzenek” 

Később az üzleti modell is szóba kerül, ami a Láng Téka esetében azért egyedi, mert ösztönből és szeretetből szövődött, aligha találni benne profitorientált, mesterkélt elképzelést. Budapesten kevesen mondhatják el magukról, hogy sikerült kicsiként megmaradniuk, és a „darálónak” még csak a közelébe sem kellett menniük.

„Sokszor kérdezték, hogy miért nem veszem meg a szomszéd üzletet. Isten őrizz! Hát nem látják, hogy milyen kicsi vagyok? Nekem alkatilag pont megfelel ez a néhány négyzetméter. És a gazdasági oldaláról is látnunk kell a helyzetet: nem lenne annyival nagyobb a forgalom, mint ahány négyzetméterrel nagyobb a terület.”

Mint mondja, ma is tele van ambícióval és ötletekkel, de az idő véges, és nem neki dolgozik – ezzel kapcsolatosan egyetlen szomorúsága az, hogy nem nevelt ki utódot maga helyett. 

„Sokan nem értik, hogy miért nem. De van, amit nem lehet megtanulni. Ha valami az ember lelkéből jön, az nagyszerű, de ha erőltetnie kell, az nem fog működni” – tudom meg. Bármennyire büszke és elégedett, azért félelmei neki is vannak. Például az, hogy vele együtt eltűnik a Láng Téka, és hűlt helye marad mindannak, amit képviselt. 

Idén ezért is gondolta át a bolt születésnapi ünnepségét: „Ezúttal az ismert íróktól és költőktől levelezőlapokat kértem, és tizenhét írt is nekünk-rólunk, azért, hogy amikor itt már csak hamburgerező lesz, akkor rájuk is, meg ránk is emlékezzenek” – mondja, és a szavai fájdalmasan csengenek.

Pedig igaza van: lassan minden múlt kikopik Budapestről, a város belecsöpög az óriás olvasztótégelybe, „a világba, ahol minden műanyag, és robotok gondolkodnak helyettünk”. Az évtizedek folyamán szemtanúja volt a közösség változásának, saját bőrén tapasztalta, hogy hogyan formálódnak az emberek és velük együtt az olvasási szokásaik. Noha a vásárlóköre zömét a középkorúak és idősek alkotják, újabban azt is érzékeli, hogy a fiataloknak ismét igényük van a személyes kapcsolatokra. Ám az online vásárlás nem tesz jót ennek az igénynek. 

Arról nem is beszélve, hogy az irodalom körüli hajcihő csak messzebbre taszítja őket a lényegtől. A fóliázott könyvek az ő polcaikra is felkerültek, mert törvény vonatkozik ezek értékesítésére. 

„Feltettük őket a szakácskönyvek közé, hogy a gyerekek ne találják meg. Nevetséges. Nevetséges politikai közegben kell élnünk” – legyint, és egy kicsit halkabban megjegyzi, szóra sem érdemes, hogy mi minden történik ma Magyarországon. Jobb arról nem beszélni, hányféleképpen szakítják szét az embereket. Szóljon ez a beszélgetés arról, hogy még mindig van, aki ennyi rossz után is talpon áll. Két biztos lábon. Megingathatatlanul.

Bereczki Szilvia