Csernus Imre: „Megbocsátottam apámnak, hogy bántott” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2018. december 19.
|
DTK
Csernus Imre nem a riporterek álma. Ezt ő is tudja magáról, talán még egy kicsit rá is játszik. Szinte minden interjúja arra fut ki, hogy elkezdi elemezgetni a vele szemben ülőt. Vagy esetemben a mellette ülőt. Most is hamar eljutottunk ide, az első pillanattól kezdve éreztem, hogy figyel engem... hiszen ez a munkája és a stílusa. Nekem viszont az, hogy elérjem: beszéljen magáról az, aki beül mellém az autóba. Aztán egyszer csak történt valami, egy kérdésbe sűrített fordulat, és mintha helyettem végre elkezdett volna saját magára figyelni. Mesélt a szüleiről, arról, hogy az apukája miért bántotta, és ő hogyan dolgozta fel a kemény gyerekkorát. Talán ennek is köszönhető, hogy egy ponton én is a szokásosnál jobban megnyíltam. Szóval a végén beszélgettünk egy jót mindannyiunk szülői örökségeiről, a saját magunkon végzett munka és a kíméletlen szembenézés fontosságáról, a házasságokról és kapcsolódásokról, na meg arról, hogy miért kell másképp edzeni a női és férfi sportolókat. Elviszlek magammal: Csernus Imre
Neked ajánljuk
WMN Life –
2017. július 28.
–
GyD
„– Van olyan visszatérő probléma, amit több csapatnál és játékosnál is tapasztalt?
– A konstans önbizalomhiány, és az éles helyzetekben történő beparázás.”
Csernus doktor készítette fel a női vízilabda-válogatottat a vb-re. Erről beszélgettünk vele.
39 like / 5 dislike
833 megosztás
Hello, WMN! –
2018. június 20.
–
RE
Milyen egy igazán jó főnök?
22 like / 0 dislike
86 megosztás
Hello, WMN! –
2018. június 30.
Vicces és tartalmas videó arról, hogy kinek mit jelent a vezetőszerep.
9 like / 2 dislike
255 megosztás
Kult –
2021. június 25.
–
GyD
Lehet valami szórakoztató, ami az emberi gyötrelemben dagonyázik, és tele van vérrel, mocsokkal meg fekáliával? Lehet!
0 like / 0 dislike
77 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. június 19.
–
DTK
E. T., Pilinszky, Boney M. (utóbbi kettő egymással szoros összefüggésben), Dr. Mogács és a kommunikációs hibák, tévéműsorok, család, éjszakai munka… nagyon sok minden belefért DTK és Mogács Dániel beszélgetésébe, úton a Dumaszínházba. Egy indokolatlanul nagy bőrönddel a hátsó ülésen. A végén még az is kiderül, mi (ki?) van a bőröndben.
15 like / 0 dislike
33 megosztás
WMN Zizi –
2019. augusztus 31.
–
SZL
Ti is a csapathoz tartoztok – nézzétek, hogy néz ki nálunk egy csapatépítő!
130 like / 7 dislike
24 megosztás