Kemény Dénes: Edzőként megvártam, hogy mindenki jóllakjon, és csak utána ettem – Elviszlek magammal (PREMIER)
Támogatott tartalom
2023. szeptember 13.
|
DTK
Ugyanazt tette, amit az akkor huszonéves édesapja, Kemény Ferenc vele: a gondjaira bízott embereket maga elé sorolta – ha kellett, a vacsoraasztalnál is. A hároméves Dénes sokáig fel sem fogta, mennyi mindent tanult legendás utánpótlásedző apukájától. A ma 92 éves Fecsó bácsi mondatait és szokásait aztán már sikeres vízilabdaedzőként és szövetségi kapitányként látta-hallotta viszont magában. Közben persze bőven hozzátette ő is a saját maga személyiségét és szorgalmát – köztük talán a legfontosabbat: csak olyan játékosokkal dolgozott együtt a válogatottban, akiket szeretett. Nekem meggyőződésem, hogy ez a szeretetkapcsolat tette igazán különlegessé azt a bizonyos magyar férfi-vízilabdaválogatottat. Dénessel évtizedek óta ismerjük egymást távolról, ennyit és ilyen mélyen még sosem beszélgettünk az ő útjáról, az élsportban megélt dilemmáiról, a keze között olimpiai bajnokká vált 21 srácról, a vízilabdasikerek szerint alakuló családi életéről, no meg a szövetségi kapitányi feladat miatt hátrahagyott tisztes polgári életéről. Benedek Tibort szándékosan hagytam a végére (ebben a felvezetőben, és az interjúban is), és nem azért, mert ne hiányozna mindannyiunknak a mai napig… Kemény Dénessel startol az Elviszlek magammal őszi évada, amely lassan belelép a kilencedik évébe (a szezonokat már nem is számolom).
Neked ajánljuk
WMN Life –
2021. június 18.
–
DG
Rendezvényszervezőként Doffek Gábornak alkalma nyílt többször is egészen közelről megfigyelni, milyen is volt az a bizonyos pólóválogatott, milyen Kemény Dénes és milyen volt Benedek Tibor. Úgyhogy arra figyelmeztet, hogy igenis álljunk meg néha most is, és később is, és hajtsunk fejet azok előtt, akik erejükkel és példamutatásukkal összekovácsolták – ha csak egy időre is – ezt az országot.
0 like / 0 dislike
208 megosztás
Elviszlek magammal –
2018. április 18.
–
DTK
Ritkán látni ilyen boldog, kiegyensúlyozott (és, hát igen: gyönyörű) negyvenes anyukát. Az Elviszlek magammal e heti epizódjában Benedek-Epres Panni modell, műsorvezető, vagy, ahogy az Instagram-oldalán saját magára utalni szokott: #benedekné (merthogy ő a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó felesége)
81 like / 13 dislike
1378 megosztás
WMN Life –
2020. június 18.
–
CSA
Benedek Tibortól Csepelyi Adri búcsúzik.
731 like / 16 dislike
2922 megosztás
Elviszlek magammal –
2021. január 13.
–
DTK
Hogyan lett egy munkáscsalád gátlásos kisfiából a világ egyik legjobb vízipólósa? Hogyan lett Benedek Tibi balkezes cseréjéből a legendás pólós egyik legközelebbi szövetségese? Hogyan lesz a visszavonult háromszoros olimpiai bajnok pólósból, a háromlányos apukából civilben is sikerember? Egy igazán inspiráló ember az e heti Elviszlekben: Kiss Gergő. Nézzétek:
0 like / 0 dislike
75 megosztás
Elviszlek magammal –
2021. szeptember 8.
–
DTK
Jön az őszi–téli Elviszlek magammal-maraton, mostantól 17 héten át újabb és újabb epizódokkal. A premieradás vendége Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki tőle szokatlan nyíltsággal és megejtő őszinteséggel mesélt útkeresésről, halogatásról, érzékenységről, vegánságról és arról, hogy mi teszi boldoggá és mi nem. Nézzétek meg:
0 like / 0 dislike
198 megosztás
WMN Life –
2023. április 4.
–
WMN
Hétvégék a pálya szélén, nyaralás helyett edzőtábor. Kinek ismerős?
0 like / 0 dislike
20 megosztás