Dr. Meskó Bertalan: „A járvány után a politikusok nem tehetik meg, hogy ne foglalkozzanak kiemelten az egészségüggyel” – Elviszlek magammal EXTRA
Rovattámogatás
2020. május 27.
|
DTK
Dr. Meskó Bertalan optimista ember. Ha úgy tetszik, az orvosi jövőkutatói szakma egyik nemzetközileg is elismert élharcosaként ez munkaköri kötelesség nála. De most nemcsak ezért optimista, hanem azért is, mert azt látja, hogy az általa képviselt célok terén a járvány és annak következményei igazi áttörést hozhatnak. Ő a munkatársaival hosszú évek óta foglalkozik az orvostársadalom szemléletváltásával, az orvos-beteg kapcsolat jobbá tételével és azzal, hogy miként lehetne hatékonyabbá tenni az egészségügyi rendszereket a legújabb technológiai fejlesztések segítségével. Eddig gyakran nagyon kemény falakba ütközött; sem az orvosok, sem a betegek, sem a politikai döntéshozók nem voltak igazán nyitottak – márpedig Bertalan szerint a digitális egészségügyi forradalom nem technológiai, hanem kulturális forradalom. Az egészségügyi rendszerekből világszerte ötmillió szakember hiányzik, miközben egyre többen igényelnek ellátást. Ezért sem lehet tovább várni, és szerinte a forradalmat alulról kell megszervezni. Ehhez első lépésként neked és nekem, vagyis a (potenciális) betegeknek komolyan kellene vennünk az egészségünket, és nem csak akkor, amikor már rosszul vagyunk. Az orvosoknak pedig a betegeket kellene komolyan venniük, és bevonni őket a róluk szóló döntésekbe. És hogy hol van a helye ebben a folyamatban a legújabb technológiának? Erről, a politikai döntéshozók feladatáról és felelősségéről, valamint a közeli jövőben várható, „posztkorona” életünkről is beszélgettem dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutatóval az Elviszlek magammal EXTRA-sorozat befejező részében.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. október 30.
–
DTK
Pálmai Anna épp ezerrel dolgozik magán, amiből kívülről az látszik, hogy egyik pillanatban ömlik belőle az érzés és gondolat, a következőben pedig megáll, hogy mérlegelje, mi az, amit megoszthat a nyilvánossággal, és mi az, amit még gyúrnia kell. Az Elviszlek e heti epizódja izgalmas utazás egy érzékeny ember önismereti terápiájába.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 6.
–
DTK
Válás, vetélés, szülők elvesztése, gyerek kamaszkora, szakmai megalkuvás… nincs téma, amibe Jakupcsek Gabriella ne állna bele, szinte zavarba ejtő szókimondással. De ehhez az kellett, hogy végigmenjen azon az úton, ami a saját, személyes szabadságához vezetett.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
WMN Life –
2024. november 8.
–
BG
Nagyon erős értékrend szerint mond igent vagy nemet valamire Jakupcsek Gabriella, hiszen túl sokszor tapasztalta meg, milyen a megalkuvásokkal teli élet.
0 like / 0 dislike
9 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 13.
–
DTK
„Nem bánom már, hogy az élettől ezt a feladatot kaptam” – mondja mosolyogva az autóban, miután elmesélte elképesztő és kőkemény történetét. Kiss Péter Pál nyolcévesen került kerekesszékbe addigi, totálisan szabad falusi életéből. Újra kellett tanulnia élni és álmodni. Mára kétszeres paralimpiai, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Ismerjétek meg őt!
0 like / 0 dislike
19 megosztás
WMN Life –
2024. november 15.
–
FB
Mennyire határozza meg az embert egy betegség, ami miatt nyolcéves korában, amikor tombol benne a szabadságvágy, hirtelen mozgásképtelen lesz? A beletörődés vagy a küzdelem útját választja? Hogyan viszonyul hozzá a környezete? Hogyan próbálják meg rábeszélni: inkább törődjön bele a sorsába? Az Elviszlek magammal e heti vendége Kiss Péter Pál paralimpikon kajakozó, aki idén Párizsban megszerezte második aranyérmét.
0 like / 0 dislike
22 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 20.
Anyukája révén szerb, apukája oldaláról magyar, ő viszont úgy érzi, a magyaroknak nem elég magyar, a szerbeknek nem elég szerb. Ismerős számára a kisebbségi léttel járó „nem vagy idevaló” érzése – nekem viszont az az érzésem, hogy éppen ez, a vérében hordozott sokféleség miatt izgalmas. Ember Márk színész az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
15 megosztás