Axente Vanessa: Van, hogy amikor meghallják, modell vagyok, elfordulnak – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2019. december 25.
|
DTK
Axente Vanessa rendhagyó módon szeretett volna találkozni velünk a felvétel előtt, úgyhogy kivételesen a WMN szerkesztőségéből indult a forgatás. Tehát már rögtön az elején rendkívül látványosan ábrázoljuk, hogy mi a különbség egy világszerte sikeres és foglalkoztatott szupermodell és egy 44 éves magyar anyuka között. De aztán szerencsére gyorsan beültünk a kocsiba, és „egy szintre” kerültünk. Vanessa pedig megmutatta a modellszakmában az elmúlt tíz évben megtanult „szuperképességét”; kedvességével, bájával és közvetlenségével bárhol, bárkit levesz a lábáról, és szinte azonnal feloldódik bármilyen társaságban. Mesélt a kezdetekről, amikor 14 évesen a Zala megyei Nagylengyelből egyenesen Tokióba került, beszélgettünk a modellkedés valódi nehézségeiről, anyagi oldaláról, a családjáról, a tervezett esküvőjéről és arról is, hogy mi mindent tervez az aktív modellévek után. Az is kiderül, hogy Vanessa vajon ki tudja-e mondani magáról, hogy szép. Tízéves sikeres pályafutással a háta mögött még mindig zavarba jön, amikor társaságban be kell vallania, hogy modellként dolgozik, és erre sokan elfordulnak tőle. Pedig ez a műsor (is) a bizonyíték arra, hogy lehet egy szupermodellel értelmesen beszélgetni. Elviszlek magammal: Axente Vanessa.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2020. január 8.
–
DTK
Csak nézed és hallgatod őt, és úgy érzed: 1000 éve ismered, és csak neked beszél. Mint egy erőmű, olyan ez a csupaszív színésznő, akibe egyszerűen nem lehet nem beleszeretni. DTK-nak is sikerült. Itt a friss Elviszlek, és benne: Balázs Andrea.
42 like / 0 dislike
43 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. január 22.
–
DTK
Vannak beszélgetések, amik egyszerre mélyek és sűrűek. Ez is ilyen. Grecsó Krisztián íróval betegségről, gyógyulásról, a gyógyult rákos betegekre ragasztott cimkékről, örökbefogadásról, az erről való kommunikációról, vidékiségről és világképek összetöréséről is beszélgetett DTK. Nézzétek meg a friss Elviszleket, van benne anyag rendesen.
42 like / 0 dislike
169 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. január 29.
–
DTK
A forgatást Csákányi Eszterrel egyvalaki várta jobban, mint DTK: maga Csákányi Eszter! Kicsit (viccből) meg is bántódott, hogy csak most kerestük meg; ha ezt tudtuk volna… Mindenesetre: megérte várni erre a beszélgetésre. Itt a friss Elviszlek:
21 like / 2 dislike
40 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. február 5.
–
DTK
Ritkán fordul elő, hogy egy riportalanynak sikerül zavarba hoznia DTK-t. Árpa Attilának sikerült, mindjárt a harmadik percben. Majdnem. De az e heti Elviszlek nemcsak ezért érdekes, hanem például azért is, mert alkalmas arra, hogy egy sor, Árpa Attilával kapcsolatos előítéletet ledöntsön. Szerintünk nézzétek meg:
9 like / 2 dislike
26 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. február 12.
–
DTK
Az idei év első forgatása rögtön egy (részben) páros interjú: Tóth Vera mellett párja, Pauli Zoltán gasztroszakember is beült DTK-hoz. Meséltek a találkozásukról, a szerelmükről, a közös projektjeikről, és arról, mennyire fontos nem csesztetni a másikat. Itt a friss Elviszlek:
14 like / 0 dislike
19 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. február 19.
–
DTK
Mi történik a korát meghazudtolóan érett gondolkodású Tudatos Lánnyal, ha elhatározza, hogy 2019 „a karrier és munka éve” lesz… de aztán szembejön valaki, akibe nem tud nem beleszeretni? Nos, nagyjából az, ami a 22 éves Dallos Bogival történt. Ő az Elviszlek e heti vendége, nézzétek meg:
10 like / 1 dislike
8 megosztás