Árvai Péter, a Prezi alapítója: Arra vágyom, hogy ne legyen téma, ha valaki meleg – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2017. június 7.
|
DTK
„Láttam a félelmet a szüleim szemében, amikor átléptük a magyar határt” – mesélte Árvai Péter, a Prezi.com Svédországban született magyar társalapítója. Majd gyorsan hozzátette: épp akkor döntötte el, hogy szabad ember akar lenni, aki szabad gondolatokat közvetít. Kifejezetten inspirálja, ha valaki azt mondja neki, inkább ne tegye meg azt a lépést, amit tervez, mert kockázatos. Sokan óva intették tavalyi coming outjától is. Ő viszont nem bánta meg, amiért nyilvánosságra hozta, hogy meleg, még akkor sem, ha a mai napig szinte ő az egyetlen nyíltan homoszexuális cégvezető a magyar gazdasági életben – és ez valóban ad támadási felületet. A Prezinél azonban a környezet elfogadó, ő maga pedig abban hisz, hogy beszélni kell róla, így néhány éven belül ez már itthon sem lesz téma. A magyarságáról, a családjáról, a startupkultúráról és a Prezi legújabb, nemzetközi befektetéséről is beszélgettünk Árvai Péterrel, akihez a végén csatlakozott egy másik társalapító, Somlai-Fischer Ádám is. Elviszlek magammal.
Neked ajánljuk
Re:Start –
2020. június 26.
–
DTK
Az a helyzet, hogy ez az ország tele van eltökélt, tehetséges, bátor, ambiciózus nővel. DTK mutat közülük néhányat, jó?
27 like / 3 dislike
71 megosztás
Re:Start –
2020. július 26.
–
SZL
Lássuk, mennyire mozogsz ottthonosan a startup világában!
0 like / 0 dislike
41 megosztás
Re:Start –
2020. szeptember 29.
„Épp kint cigiztünk, amikor megérkezett a bulira három ember: a harmadik kapucni alól pedig nem más nézett ki, mint Jennifer Lawrence. Odafordult hozzám és bemutatkozott: Hi, I’m Jen, majd bement a buliba. Én meg berohantam a női mosdóba, mint az Igazából szerelemben és ujjongtam, ugráltam egyhelyben.”
0 like / 0 dislike
93 megosztás
Re:Start –
2020. október 12.
–
WMN
Három nő, három ötlet, három vállalkozás = egy verseny. És a te szavazatod is számít! Íme, a 2020-as Év Női Startuppere-díjának döntősei.
0 like / 0 dislike
82 megosztás
Re:Start –
2020. október 14.
–
WMN
A jóga csodálatos dolog. Ebben egyetértünk, ugye? De nem mindenkinek van ideje vagy lehetősége eljutni az órák helyszínére – és az online jógaóra sem alkalmas bárkinek. Egy magyar startupper kitalálta, hogyan lehet oktató nélkül helyesen elvégezi a gyakorlatokat. Ozsvald Eszter a Yoganotch-csal bekerült a Év Női Startuppere-díj idei döntősei közé:
0 like / 0 dislike
38 megosztás
Re:Start –
2020. november 20.
–
DCS
Ne unikornis légy, hanem inkább teve!
0 like / 0 dislike
17 megosztás